Bemutatnád magad, mivel foglalkoztál eddig? Volt bármilyen grafikai irányú előképzettség? Budai Debóra, 25 éves, pályakezdő videós/ grafikus. Diploma után sajnos nem sikerült elhelyezkedni szakmán belül, így recepciósként kezdtem el dolgozni. Ez alatt próbáltam/próbálom folyamatosan fejleszteni magam grafikai téren. Főként 2D-ben rajzolok (Illustrator). Úgy érzem, hogy ez sokban segített a Blender programban, a kezelőfelületet könnyen megértettem. […]
Ez a pályázat minden 3D-s művésznek szól, aki fejleszteni szeretné készségeit, szórakozni szeretne, és nagyszerű díjakat szeretne nyerni. Beléphetsz a „Gyakorló Arénába”, ha még csak most kezded a 3D művészetet, vagy csatlakozhatsz a „Pro Arénához”. Feladat: City in the Sky – Az emberiség régi álma: A város az égen! A felhők között egy egész civilizáció virágozhat, […]
Bemutatnád magad, mivel foglalkoztál eddig?Tóth Taksony vagyok, 2021-ben végeztem a BGE-n mint kulturális közösségszervező, emellett pedig minőségbiztosítással foglalkoztam egy robotikai cégnél. Eléggé sokoldalú személyiségnek tartom magam, szeretek változatos dolgokkal foglalkozni, és mindenféle feladatban kipróbálni magam. A diplomám mellett van két nyelvvizsgám, angol és német nyelvből, illetve rendelkezem némi műszaki érzékkel is. Szabadidőmet leginkább kreatív hobbikkal szeretem […]
Az alábbiakban összeszedtük a tanfolyam kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kérdéseket. Kinek ajánlott a kurzus? Alapvetően három típusa van a jelentkezőknek. Sosem foglalkozott játékfejlesztéssel, sem programozással és professzionálisan nem is szeretne, de nagyon érdeklik a játékok és szívesen belelátna a készítésükbe. Hosszútávon a legtöbb, amit vár a kurzustól, egy új hobbi, amin keresztül kiélheti a kreativitását. Valaki, […]
Bemutatnád magad, mivel foglalkoztál eddig? Az informatikával, leginkább programozás vonalon régi a kapcsolatom. 2000 környékén kezdtem webfejlesztéssel foglalkozni, azt kb. 10 évig csináltam, közben kb. mindent kipróbáltam, ami szembejött, egy ideje tech pm-ként és fejlesztői csapatok vezetőjeként dolgozom. Volt bármilyen grafikai irányú előképzettség? Semmi érdemi. Webfejlesztői karrierem kezdetén minimálisan használtam a weben fontos grafikai szoftvereket. […]
Ismerjétek meg Marosi Csabát, aki Unity és C# programozás oktató a 3D-Studiónál. Podcast beszélgetés a Fun with Geeks csatornán, ahol szó esik kreativitásról, tévhitek tisztázásáról a programozással kapcsolatban, a tanfolyam felépítéséről és sok egyéb érdekes témáról. Ha szeretnéd élőben nézni a streameket, akkor irány a Twitch! https://www.twitch.tv/funwithgeeks Megnyílt az FWG Bót! https://www.funwithgeeks.hu/ Még több Fun […]
Bemutatnád magad, mivel foglalkoztál eddig? Főképpen logisztikával foglalkoztam az IKEA-nál Volt bármilyen grafikai irányú előképzettség? Hobbi szinten gyakorlolgattam itthon, főképpen akkor mikor unatkoztam és semmihez nem volt kedvem (se játékhoz, se sorozathoz), de hasznos időtöltésre vágytam. Honnan merült fel a 3D ötlete? Foglalkoztál vele korábban? A 3D világa mindig is vonzott, főképpen a videójátékok és […]
2,5 év kihagyás után visszatér a PlayIT, ahol idén először a 3D-Studio standjával is találkozhattok! 2022. június 11-12, Budapesten a Hungexpon kerül megrendezésre egy vérbeli Gamer rendezvény! Ahol nem csak kipróbálhatod a legújabb konzolokat és a legjobb játékokat, hanem retro PC kiállítás és gaming, szimulátorok, cosplay fotófal, VR, Just Dance stand, Kinect Sport Rivals, Playstation […]
Az ISTOM Games csapata keresi új munkatársát 3D grafikusi pozícióban!Röviden rólunk – 2009-ben alakultunk és azóta jelen vagyunk a mobil játékfejlesztő piacon.Cél platformunk jelenleg mobil iOS / Android és Nintendo Switch eszközök. Céljaink között vana nagyobb konzolokon való megjelenés. A leendő csapattag feladatai: már meglévő és készülő 3D játékainkhoz in-game grafikai tartalmak készítése.(modellezés / UV […]
Május 31. kedd reggel 9 órától élő podcast adást hallgathattok meg a FunWithGeeks Twitch csatornáján Marosi Csabával. Marosi Csaba Senior Unity programozó és játéktervező. 14 éves kora óta foglalkozik programozással. Közel tíz éve professzionálisan végzi azt, abból hatot játékfejlesztőként.Felsőszintű tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen végezte, mérnök informatikus szakon, de valódi programozói gyakorlatát folyamatos hobbiszintű játékfejlesztésből […]