
Egy Facebook csoporton keresztül találtam meg a kurzust, és azonnal felkeltette az érdeklődésemet.
Mivel érdekelnek a videó játékok, természetesen érdekelt a játékfejlesztés oldala is.
Az órák anyaga egy elég nagy részét lefedi a játékfejlesztésnek, legfőképp programozással foglalkoztunk, viszont volt szó többek között textúrákról, 3D modellekről, hangeffektekről és animációról is.
A kurzus előtt főként a játékfejlesztés grafikai oldalával foglalkoztam így ez a része a tanfolyamnak nem volt újdonság, viszont a programozást, amiről nem tudam semmit, érthetően, és praktikus példákkal tudta átadni Csaba, ami nagyban megkönnyítette az anyag megértését.
A legnagyobb elvárásom a kurzussal kapcsolatban az volt, hogy a végére képes legyek egy működő játékot készíteni, a sokoldalú képzésnek köszönhetően ez sikerült is.
A kurzus végére mindenkinek kellett készítenie egy saját játékot. Én ehhez egy metroid-vania stílusú játék mellett döntöttem, és az órák alatt megtanultunk mindent, ami kellene ehez a projekthez. Természetesen mivel ez volt az első projektem, így sok kihívással néztem szembe az elkészítése során, viszont az órákon tanultak, Csaba tanácsai és visszajelzései, google-zás és persze egy kis ChatGPT segítségével sikerült elkészítenem az első játékomat. Ebből látható itt egy rövid vágott verzió:
A kurzust szívvel ajánlom azoknak, akik el akarják kezdeni a játékfejlesztést, de nem tudják hol fogjanak hozzá.
Az órák alatt átfogó betekintést nyertünk a játékfejlesztésbe, így ez egy nagyon jó kiindulópont, ha valaki esetleg egyedül szeretne játékokat készíteni, vagy innen szeretne elindulni egy adott irányba.
Köszönjük!
A Unity Játékfejlesztés / C# programozás oktatás szombatonként 9-17 óráig tartanak, hétköznap 17-21 óráig, Maximum 8 fős csoportokban, gépeket biztosítunk! Felnőttképzési rendszerben.