Most egy rendkívüli résszel jelentkezünk, ugyanis szerencsénk volt ellátogatni Amszterdamba, azon belül is a Blender központjába. És a legnagyobb meglepetésünkre találkoztunk Lente Mártonnal, aki már több mint másfél éve dolgozik a Blendernél, a körülbelül 25 alkalmazott egyike, ráadásul kulcs-pozícióban! Ha érdekel hogy néz ki a világ egyik legnagyobb open-source sikertörténetének központja belülről (például a szerverszoba) valamint érdekel mivel is foglalkozik itt Márton, nézd meg a videót! Külön öröm volt hogy szeretne Blendert tanulni, és ehhez pont hozzá tudtunk járulni egy könyvvel 🙂 Ezen kívül bepillantást nyerhettek egy kis standépítésbe az Amsterdam RAI-n, valamint Amsterdamból bringás szemszögből!
A történet előzménye annyi, hogy megbízást kaptunk egy stand tervezésére és építésére
az Amsterdam RAI-n, ami kb a magyar Hungexponak felel meg, egy élelmiszeripari kiállításon.
Alapvetően nem szoktam részt venni az építésekben, de egy ilyen lehetőséget kár lett volna kihagyni,
meg amúgy sem árt néha kimozdulni a pincéből.
A rendkívül hosszú egy napos utazást egy napos építés követte, és mivel 2 napos volt a rendezvény,
ezért már nem érte meg hazautazni majd újra vissza, így be is vettük a várost.
Mivel teherautóval mentünk, nem jelentett gondot saját bringákat bepakolni,
ami eléggé adta magát a városban való közlekedéshez, hiszen az egyik legbiciklibarátabb város
a világon, jól kiépített utakkal és temérdek sok bringással. A közlekedésben nagyon észnél kell
lenni, mert rengetegen vannak körülötted, egy lámpánál akár 20-an 30-an is összegyűlhetnek.
Természetesen az út mellett szólt az is, hogy tudtam hogy a Blender központja Amszterdam külvárosában található, így már a kiutazás előtt egyeztettem az érkezésünkről.
A stand bontása előtt tudtunk elmenni, ami egy szerdai délelőtt volt, és annyiban volt szerencsétlen az időpont hogy a vezetőség és a munkatársak többsége pont azon a napon nem volt bent.
Mivel alapvetően dolgozni mentünk ki, ezért nem tudtam olyan kamerákat/mikrofont vinni mint szerettem volna, illetve azt se tudtam hogy fogunk e tudni filmezni az épületben, azt pedig pláne nem hogy egy magyarral is össze fogunk ott találkozni, így született ez a spontán kis videó.
Márton feladata a front-end keretrendszer Web Assets, amit valamennyi projekt használ a fejlesztése.
A teljes webes helyesen csapat így néz ki:
– Anna Sirota & Oleg Komarov – Back-end developers, @Hollandia, Franciaország
– Pablo Vazquez – Senior Designer, @Blender HQ
– Francesco Siddi – COO, @Blender HQ
– Márton Lente (én) – Front-end developer, @Blender HQ
Aki Amszterdamban jár, annak feltétlenül ajánlom hogy látogassa meg a Blender központot, nagyon szívélyes a fogadtatás, a recepeción található shopban bőven be lehet vásárolni Blender relikviákból,
ezzel is támogatva ezt a nagyszerű programot és fejlesztéseit.
Remélem érdekesnek találtad ezt a részt, biztos vagyok benne hogy visszatérünk még Amszterdamba,
Ne felejtsd el feliratkozni a csatornára, ha tetszett a videó és szeretnél még több hasznos tutorialt látni! 👍🔔
A Blender 3D oktatás szombatonként 9-17 óráig tartanak, hétköznap 17-21 óráig, Maximum 8 fős csoportokban, gépeket biztosítunk! Felnőttképzési rendszerben.
