
Bemutatnád magad, mivel foglalkoztál eddig?
Sziasztok, Duka Szilárd vagyok 25 éves, és jelenleg kivitelezésben dolgozom, annak ellenére, hogy térinformatika és földmérő mérnöki végzettségem van.
Volt bármilyen grafikai irányú előképzettség?
Semmi konkrét nem volt, leszámítva az alap 3D-s mérnöki modellezést amit egyetemen tanítottak egyetlen tárgy keretei között.
Honnan merült fel a 3D ötlete? Foglalkoztál vele korábban?
Az egyetemi specializációm vége fele egyre többször került elő a 3D-s tervek/rajzok fontossága az építőiparban. Ekkor hallottam először a BIM modellekről, amik komplett mérnöki 3Ds tervek egy épületről és környezetéről. a BIM modellek precízek és részletesek, viszont nem a legmutatósabb modellek.
Ennek hatására kezdtem el foglalkozni a Blenderrel is a diplomamunkám keretei között.
Milyen benyomásaid voltak a tanfolyamról?
A tanfolyamot rendkívül élveztem, igaz az eleje igen tömény volt, de letudtuk egyben a legfontosabb alapokat. Ezek után rengeteg technika és praktikus művelet hangzott el, amik nélkül kezdőként el sem tudtam volna képzelni h ennyire egyszerűen és könnyen is meg lehet oldani egy-egy feladatot. És még rengeteg ilyen trükk van ami nem hangzott el a tanfolyamon, mert egy 2 éves tanfolyam se lenne elég rá. Sajnálatos módon sikerült lemaradnom a legjobban várt tananyagról a szimulációkról és ezt azóta is bánom.
Tanfolyam „utóélete”, jövőkép, tervek?
Én ebből a szempontból rendkívül ambíciózus vagyok. Állandó célom a folyamatos fejlődés,gyakorlás, ezalatt egy portfoliót előállítani, majd 3D látványtervezés szakmájában szeretnék elhelyezkedni.
Továbbá tervben van a Blender addon/plugin fejlesztése is, melyben szeretném ötvözni a mérnöki tervezés legmodernebb eszközeit a Blender egyszerű és sokoldalú kezelőfelületével, de ez az utóbbi egy nagyon messzi cél, előtte még programozni is meg kell tanuljak.
Köszönjük!
A Blender 3D oktatás szombatonként és péntekenként 9-17 óráig tartanak, hétköznap 17-21 óráig, Maximum 8 fős csoportokban, gépeket biztosítunk! Felnőttképzési rendszerben.