Vissza

Tanulóink bemutatkoznak: Konorot Ádám

Konorot Ádámnak hívnak, grafikusként végeztem 2020 decemberében. Azóta is ezzel foglalkozom.

2021 februárjában elkezdtem az instagramra mindennap feltölteni egy képet, amivel a tanultakat és a kreativitást gyakorlom és fejlesztem (design, art). A képeim szerencsére több külföldi kurátornak és műkedvelőnek tetszik, ezáltal olyan helyekre is eljutnak, mint a Madridi Nemzeti Könyvtárban megjelenő művészeti könyv, vagy egy Milánóban megjelenő digitális kiállítás.

Hogyan találtál a Blenderre, és a Tanfolyamra?

Következő lépésként a 3D-s programok alapjainak elsajátítását választottam, amit 1-2 hónapig saját magam tanultam, majd megtaláltam ezt a tanfolyamot. Ez a kurzus segített még jobban elmélyíteni a tudásom, illetve utat mutatott, hogy merre haladhatok tovább. Segített átlátni, hogy hogyan áll össze egy teljes munkafolyamat. Mindeközben külföldön megjelent az NFT (non fungible token), ami új utakat nyitott a digitális művészeknek, tartalomkészítőknek. A digitális művészek ezután veszélyek nélkül, és profitábilisen tudnak kereskedni a képeikkel, videóikkal.

Mik a terveid a jövőre nézve?

A jövőbeli elképzeléseim szerint a grafikai és 3D-s képzettségeim által el tudok indulni ezen a területen is. Ezt az utat követhetitek itt.: https://www.instagram.com/adamkonorot/

Emelett külföldi és belföldi megrendeléseket szeretnék elvállalni freelancerként.

Köszönjük!

A Blender 3D oktatás kéthetente szombatonként 9-17 óráig tart, szerdánként 17-21 óráig, Maximum 8 fős csoportokban, gépeket biztosítunk!

Megosztás: