
Bemutatnád magad, mivel foglalkoztál eddig?
Tóth Gyula vagyok. Építészként végeztem, műszaki előkészítőként, BIM operátorként dolgozom ipari, lakó- és középületeken. Szabadidőmben foglalkozom szabadabb modellezéssel.
Volt bármilyen grafikai irányú előképzettség?
Ha a CAD szoftverek ide sorolhatók, akkor igen, de ezek főleg a 3D modellekből generált rajzok voltak. Egyetem alatt részt vettem egy rövidebb Cinema 4D képzésen, de ezeken felül semmi előképzettségem nem volt.
Honnan merült fel a 3D ötlete? Foglalkoztál vele korábban?
A modellezés már az egyetem óta jelen van az életemben főként CAD szoftverek formájában. Úgy tűnik számomra, hogy ezeknek a programoknak megvannak a saját kötött határai, amiket adott platformon belül egyre nehezebb volt megoldani. A 3D ötlete ennek a helyzetnek a megoldására született, de ezen felül egy teljesen új világot nyitott meg előttem. Ezt követően találkoztam a Blenderrel és először autodidakta módon videókból próbáltam megtanulni, kevés sikerrel.
Milyen benyomásaid voltak a tanfolyamról?
Tömör és velős, ez jut eszembe először, az első pár alkalom egy cserepes növény szintjén éreztem magam a sok információ után. A tananyag átfogó és jól felépített, viszont a képzés hossza miatt szerintem elengedhetetlen a plusz gyakorlás, ha az ember kezdeni is akar valamit az itt elsajátított dolgokkal. Számomra az alaptudáson felül a legértékesebb volt látni, hogy hogyan is épül fel a kezdetektől egy ilyen jellegű project.
Tanfolyam „utóélete”, jövőkép, tervek?
Fontos számomra, hogy minél több lábon álljak. Mindenképp szeretném mélyíteni a tudásom és folyamatosan beilleszteni a Blendert a meglévő munkafolyamaimba és szebb külső és belső látványterveket tudjak készíteni. Van pár futó CADes projectem, amiket szeretnék már Blenderrel befejezni. Továbbá érdekelnek még az explainer animációk is. Szeretnék elindulni a jövőben ezen a vonalon is.
Köszönjük!
A Blender 3D oktatás szombatonként 9-17 óráig tartanak, hétköznap 17-21 óráig, Maximum 8 fős csoportokban, gépeket biztosítunk! Felnőttképzési rendszerben.
Csatlakozz Te is 3D-Klubunkhoz, és gyakoroljunk együtt:
https://3d-studio.hu/blog/category/3d-klub/